Jókai Mór - Az aranyember
Történet:
A történet egy hajón kezdődik, a Szent Borbálán. A hajón utazik Fabula János, Timár Mihály, Trikalisz Euthym és lánya, Timéa, valamint a legénység. Haladnak felfelé a Dunán, amikor hirtelen nagy veszélybe kerülnek. A víz egy elszabadult malmot sodor feléjük. Timár pár emberével csónakba száll és elhárítja a veszélyt ( a malmot egy örvénybe kormányozza). Mindenki boldog, kivéve Timéát. Elszomorodott a kis fehér macskán, aki rajta volt az elszabadult malmon és őt is elnyelte az örvény.
Eközben kiderül, hogy a Szent Borbálát egy török ágyúnaszád követi, de Timár lerázza őket és folytatják útjukat. Épségben megérkeznek Orsovára, ahol ellenőrök átvizsgálják a hajót és a rakományt. Timárnak meg kell vesztegetnie az ellenőröket. A pénzt beletette egy kancsó vízbe és átnyújtotta az ellenőröknek, hogy vegyék ki, ami nekik jár. Amikor meglátják mennyit kaptak, az egyikőjük arany embernek nevezi Timárt (a műben először).
Továbbmennek, de nagy ellenszélbe kerülnek, nem tudnak továbbhaladni. Lehorgonyoznak egy eddig még ismeretlen szigeten. Timár elindul felderíteni. Találkozik Terézával, lányával, Noémivel és a két állattal, Narcisszával(macska) és Almirával (kutya). Timár megkéri őket, hogy estére adjanak szállást Ali Csorbadzsinak és Timéának, amit ők szívesen adnak. Ekkor jelenik meg Krisztyán Tódor, aki mint kiderül, Noémi jegyese. Senki sem látja őt szivesen a szigeten beképzelt és goromba természete miatt.
Teréza elmeséli Mihálynak történetüket, hogy miképp kerültek ide Noémivel. A férjének volt egy barátja, Krisztyán Maxim, akivel megegyeztek, hogy a gyerekeik majd össze fognak házasodni. Viszont Maxim egyszer elárulta, átverte Teréza férjét és elszökött a pénzzel, amit aztán a kezesektől hajtottak be. A férj öngyilkos lett nem sokkal később, Teréza és Noémi magukra maradtak. Eljöttek hát erre a szigetre Almirával együtt és kiépítettek egy egész paradicsomot a semmiből.
Tódor felismeri Ali Csorbadzsit, ezért öngyilkos lesz. De mielőtt végez magával, elmeséli Timárnak, hogy ki is ő valójában. Elmondja neki, miként menekül a Török hatóságok elől, pénzét búzává tette ,ez az összes vagyona, amiért üldözik. El akart jutni Brazovicshoz, aki a halott feleségének a rokona és most rábízza Timéát. Utasítja, miután ő meghal ébressze fel Timéát (álomport adott neki). Utolsó szavai: Vörös féhold. Timár nem tudta mit jelenthet ez.
Ali Csorbadzsi kérése az volt, hogy miután meghal, testét a Dunába dobják. Timár megkér egy papot, hogy temesse el, de a pap visszautasítja, mivel az nem gyónt meg halála előtt. A helyiek nem engedik, hogy a parton legyen eltemetve. Felszáll a hajójára 4 fiatal legény, akik bedobják a holttestet a Dunába, miközben mindenki alszik a hajón.
Miután Pancsovához érnek, török kémek rohamozzák meg a hajót, akik Alit keresik. Timár minden eshetőségre fel volt készülve, mindenről volt papírja és a holttestet sem találták meg, így se Timéát sem a kincseket nem vihették el.
Már majdnem elérték céljukat, amikor a hajó neki megy egy úszó fának és elsüllyed. Timéa rossz dobozt hozott ki a kabinjából, ezért Timárnak vissza kellett mennie. Megtalálta amit keresett, egy dobozt, amiben Timéa ezer arany jövedelme volt.
Megérkeznek Komáromba a Brazovics házba, ahol találkoznak magával Brazovics Athanázzal, feleségével, Zófiával, lányukkal, Athalie-val és annak jegyesével, Kacsuka Imrével. Brazovics befogadja Timéát, bár nem nagyon akarta, miután meghallotta, hogy csak ezer arany jövedelme van.
Mihály kiemelteti az elsüllyedt Szent Borbálát és a az ázott búzát elárverezi. Végül nem adja el, hanem megveszi azzal a szándékkal, hogy katonáknak süt belőle kenyeret. Miközben hordják fel a zsákokat Timár figyelmes lesz valamire, meglátja az egyiken a Vörös félholdat. Mikor nem figyelte őt senki, bevonszolta a zsákot a kabinjába és kinyitotta. Nagy meglepetésére Ali Csorbadzsi összes kincse benne volt.
Az emberek és Brazovics nem értik, hogy hogyan lett hirtelen ennyi pénze Mihálynak, ezért Brazovics rá is kérdez, de Timár kitér a válasz elől. Feljelentik, hogy dohos kenyeret süttetett a katonáknak, de amikor megkóstolják, annak semmi baj nem volt, sőt, ennél jobbat még soha sem ettek. Timár tudja ki perelhette be, de nem indít ellenpert. Ezért nagyon tisztelik. Megkapja a levetinci birtokot a nemesi ranggal együtt.
Athalie kieszel egy tervet, miszerint Kacsukának udvarolnia kell Timéának. Szegény lány nem tudja, hogy csak átverik őt és lázasan készül az esküvőre. Saját magának varrja menyasszonyi ruháját. Timár minden nap meglátogatja Timéát, mert szereti. Látja, hogy hogyan viselkednek vele az ott lakók és ez elszomorítja.
Eljött a nagy nap, Timéá már alig várta, hogy férjhez menjen Kacsukához. De amikor felkel és meglátja, hogy ruháját Athalie viseli, nem akar hinni a szemének. Mihály egyre nagyobb vagyonra tesz szert, miközben Brazovics egyre szegényebb lesz.
Pár órával az esküvő előtt jön a hír, hogy Brazovics meghalt, így az esküvő elmarad. Ezután az egész Brazovics házat elárverezik, Timár veszi meg. Timéának adja a házat és feleségül kéri. Timéa igent mond, de nem szerelemből, hanem hálából. Kéri Mihálytól, hogy Athalie és Zófi mama had maradhassanak vele.
Eljött Timár és Timéa esküvőjének a napja, Timár ezután rájön, hogy Timéa igazából nem is szereti, de hű marad hozzá.
Timár egyre kevesebbet van otthon. Egy nap elhatározza, hogy elmegy a senki szigetére és meglátogatja Terézáékat. Az egész sziget virágzott a rózsáktól, mert Terézáék rózsavizet főznek belőle, amibe mostmár Timár is besegít.
Megérkezik a szigetre Krisztyán is, aki megfenyegeti Terézát, hogyha nem adja oda neki a szigeten lévő diófákat, akkor feljenti. Ekkor közbelép Timár és elmondja, hogy ő kibérelte a szigetet 90 évre és ráiratta Terézára. Tódor dühösen távozik a szigetről.
Noémi bevallja Mihálynak, hogy szereti. Ezután Timárnak el kell mennie a szigetről, azonban amikor átér a túlsó partra, Krisztyán Tódor megpróbálja őt megölni, de sikertelenül. Timár felajánlja Tódornak, hogy legyen az egyik üzletének irányítója, felügyelője, azon a hajón, amely Brazíliába viszi a magyar lisztet. Tódor elfogadja az ajánlatot.
Timár kap egy levelet Timéától. Azt hiszi, hogy valami kedves üzenet van benne, de nem. Az otthoni íróasztalának a kulcsa volt benne. Timár nagyon megijed, mert ha Timéa belenézett a fiókba, akkor megtalálhatta apja kincseit, amit Timár elrejtett mindenki elől. Ő is küld egy levelet Timéának, amiben az áll, hogy rábízza az üzleti ügyeit, hogy intézkedjen úgy, ahogy jónak látja. Eközben Mihály a Senki szigetére utazik.
Nyár végén Timár hazamegy levetinci birtokára. Csendesen felmegy a szobájába, ahol nagy meglepetésére feleségét találja, aki éppen dolgozik. Timár csodálkozik Timéa leleményességén és nem győzi csodálni.
Hazautaznak Komáromba, Mihály átadja Timéának apja kincseit, azzal a magyarázattal, hogy törökországi útjáról hozta. Az egyik nyakláncban volt egy kép Timéa anyjáról. A lány borzasztóan örült neki.
A tavasz közeledtével Timár visszatér a Senki szigetére. Megdöbbenve látja, hogy a szigeten az összes diófa ki van száradva. Mostmár nem csak Noémit és Terézát találja a szigeten, hanem egy meghalt csempésznő gyerekét is, akit Terézáék befogadtak. Dódinak hívták. Mihály elhatározta, hogy az elhalt diófákat mind kivágja és épít belőlük egy házat Dódinak.
Megint visszatér Timéához, akit az orvosok utasítására elküld Meránba Athalie-val együtt. Hogy meglepje beteg feleségét, építtet neki a kertben egy mulatólakot, amibe ő is besegít.
Mihály már a szigeten tölti a tavaszt, ahol elkapja a hagymázt. Hetekig csak lábadozik, félrebeszél, de ügyel arra, hogy Timéa nevét ki ne ejtse. Noémi szakadatlanul ápolja és imádkozik érte. Mindent odaadna Timárért. Az istenek meghallgatták Noémi imáit és Timár egyre jobban van. Viszont a kis Dódinak torokgyíkja lett. Ezt Timárnak nem merték elmondani, mert féltek, hogy belehalna. Dódit eltemették, a sírjára egy fehér virágú rózsafát ültettek.
A történtek után Timár hazatér, mindenki látja rajta, hogy nagyon beteg volt. Az orvosok azt tanácsolják neki, hogy utazzon el valahova és pihenje ki magát. Timárnak tetszik az ötlet, elutazik a balatoni villájába. Hosszadalmas töprengések után rájön, hogy nem folytathatja tovább a hazudozást és a kettős életét. Véget akart vetni az életének, ezért visszautazott a Senki szigetére. Gondolta itt majd nyugodtan meghalhat. Miután megérkezik egy újabb gyermeket talál Noémivel a kunyhóban, aki szintén egy elhunyt csempésznő gyermeke. Az ő neve is Dódi lett. Elhatározta, hogy folytatja a kis ház építését az új Dódi számára. A házépítés kb. 4 évet vett igénybe. Ezután Teréza elmondja Timárnak, érzi, hogy az idén meg fog halni, mivel már nagyon beteg a szíve. Sándorovics esperes úr érkezik a szigetre meggyóntatni Terézát, de kisebb összetűzésbe keverednek. Eközben Timár, Noémi és a kis Dódi a másik szobában rejtőzködnek. Az esperes majdnem benyit a szobába de Teréza megakadályozza. Pár nappal későb Teréza meghal és egy jelöletlen koporsóban temetik el a mezőn.
Timár újra hazamegy és Athalie egy rossz hírrel fogadja, miszerint Timéa hűtlen volt hozzá. Timár először nem akart hinni neki, de végül Athalie rászedte, hogy tegyen úgy, mintha elutazna és utána óvatosan jöjjön vissza a házba, mert mutat neki egy titkos rejtek ajtót. Ez az ajtó Timéa szobájába vezeztett egy Szent György kép mögé. Timár úgy is tett. Úgy tett mintha elutazna, visszajött Athallie jelzésére és elbújt a Szent György kép mögött. Talált rajta egy kis leselkedő nyílást, amelyen az egész szobát belátta. A szobában meglátta Timéát, miközben elővett egy dobozt, amiben egy eltört kard pengéje volt. Belép a szobába a hadnagy, leül Timéával szembe. Azért jött, hogy elmondja Timárt megvédte egy párbajban egy csavargóval szemben. Mielőtt elment, megkérdezte Timéától, hogy boldog-e? Timéa kissé felháborodott a kérdés hallatán. Azt mondja Kacsukának, hogy akármit csinálhat Timár, ő sose válik el tőle. Timár, amikor ezt meghallotta nagyon elérzékenyült és felháborodva kirohant a titkos szobából. A bejáratánál összefutott Athalie-val, akit megfenyeget és távozik a házból.
Timár Rác utcai házában keres menedéket, ahol nekilátott felbontatlan leveleinek olvasásához.. Nagy megdöbbenésére az egyikben az áll, hogy egykori pártfogoltja Krisztyán Tódor meglopta őt Brazíliában, amiért 15 évnyi gályarabságra ítélték, ahonnan nemrég sikerült megszöknie.
Timár 9 napnyi gyaloglás után a befagyott Dunán a parton kocsit fogad és elmegy balatoni villájába. A halászok éppen gyülekeznek a Balatonon és léket vágnak a tavon. Timár velük együtt ünnepli a gazdag fogást. Később levelet ír Timéának és egy halat is küld mellé.
Timár a villájában pihen, amikor váratlan vendége érkezik, Krisztyán Tódor. Tódor fegyvert szegez Mihályra és elmondja neki, hogy amikor Brazíliában volt ellopott tőle 10 millió reist, amiért 15 évnyi gályarabságra ítélték. A börtönben rátalál apjára, Maximra, aki nem sokkal később meg is hal. Krisztyán apja ismerte Ali Csorbadzsit (figyelmeztette őt, hogy meg akarják ölni), aki orvul kijátszotta, lánya kezét pedig Tódornak ígérte. Tódor azt feltételezte Mihályról, hogy megölte Alit és ellopta az összes vagyonát. Azzal fenyegeti Timárt, hogyha nem adja át neki a Senki szigetét és Noémit, akkor mindent elmond a török kormánynak, Noéminek és Timéának úgyszintén. Ezután Mihály elveszi Tódortól a fegyverét, de nem öli meg, csak elzavarja. Tódor Mihály ruháiban hagyja el a házat, miután megkapta, amiért jött.
Timár beletörődött a sorsába. Immár másodszor akar öngyilkos lenni. Elmegy hát a rianáshoz a Balatonon, hogy belefojtsa magát. Mielőtt megtette volna, a víz egy hulla fejét emelte a felszínre. Krisztyán Tódoré volt az.
Timár visszamegy Noémiékhez a Senki szigetére és megígéri neki, hogy soha többé nem hagyja el. Eközben a Krisztyán Tódor által megsebzett Almira már nem bírja tovább, elpusztul.
Tavasszal, amikor felolvadt a Duna jege, a víz egy holttestet vet ki a partra. A holttest olyan sokáig volt a víz alatt, hogy arcát már nem lehetett felismerni, teljesen eltorzult. Mindenki azt hitte, hogy Timáré, de közben Tódoré volt. Eltemetik a Levetincyek sírboltjába.
Telt-múlt az idő, Timéa gyászolja Mihályt., Zófi mama ellátogatott Kacsukához, azzal az ötlettel, hogy próbálja meg elcsábítani újra, vessen véget Timéa gyászának.
Miközben mindenki azt hiszi, hogy Timár halott, ő addig a Senki szigetén él boldogan Dódival és Noémivel. Dódit megtanítja minden félére, többek között az írásra is. Timár tudatosítja, hogy Timéa mekkora veszélynek van kitéve Athalie mellett, Dódival írat egy levelet Timéának a szobájába nyíló titkos folyosóról.
Timéa meghívja Kacsukát a névnapi báljába, ahol megkéri a kezét. Megint esküvő lesz a Brazovics háznál, most viszont nem Athalie megy férjhez, hanem Timéa. Athalie segít Timéának a készülődésben.
Athalie álomport kever a cselédek italába az esküvő előtti éjszakán. Ezt az italt csak Zófi mama nem fogyasztja el. Amikor már az összes szolgálót kiütötte az ital, Athalie belopózik a rejtekfolyosón keresztül Timéa szobájáig és a Kacsukától kapott kettétört karddal megsebzi Timéát, miután az őrnagy távozása után nyugovóra tér. A vágások nem voltak halálosak. A zajra Zófi mama segítséget hív. Timéa összeesik, Athalie elmenekül, de később a szobájában találnak rá, amint éppen alvást színlel.
Athalie ellen per indul, de Timéa nem hajlandó pereskedni. Athalie ellen egyelőre nincs bizonyíték és mindent tagad. Timéa és Kacsuka olvassák az eddig még nem olvasott leveleiket, amelyek között rátalálnak Dódi levelére, amelyben leírja pontosan a rejtekfolyosót. Meg is találják benne a kardot és a véres ruhákat.
Miután Timéa már jobban érzi magát, felépült kezdetét vehette az esküvő. De mindenek előtt szembe kellett néznie a tárgyalással. Athalie-t bűnösnek találják és elítélik. De mielőtt elvezetnék Athalie-t, szembesíti Timéát azzal a ténnyel, hogy előző férje, Timár még életben van, mivel a rejtekfolyosóról csak Athalie és Timár tudott. Szóval aki írta a levelet, annak biztos, hogy Timár elmondta és még élnie kell.
Timéa nem bírja elviselni azt a gondolatot, hogy Timár még valahol életben van és ő pedig férjhez ment egy másik férfihoz.
Négy évtized telt el, Athalie még mindig börtönben van. Azt az elvet tartja, hogyha egyszer kiszabadul a fogságból, megöli Timéát. De szegény elítélt nem is sejti, hogy Timéa azóta már meghalt.
A mű végén az író egyik barátjával ellátogat a senki szigetére, ahol egy Deodát nevű férfi fogadja őket. Elvezeti az írót egy kis faházikóba, ahol az "öregek" élnek, egy idős öreg férfi üdvözli őket. Beszélgetnek, majd az öreg az íróhoz fordul és megkéri, hogy írja meg a történetét
Szereplők rendszere
-A Szent Borbála utasai: Timár Mihály, Trikalisz Euthym(Ali Csorbadzsi), Timéa
-Senki szigete: Teréza, Noémi, Krisztyán Tódor, Almira, Narcissza, Dódi
-Brazovics ház: Brazovics Athanáz, Zófia, Athalie, Kacsuka Imre
Két tábor:
-Timár, Noémi, Teréza
-Timéa, Athalie, Zófia, Kacsuka, Krisztyán Tódor
Timár Mihály
-hajóbiztos a Szent Borbálán, ő az aranyember
-zavart, gondterhelt, nem bír dönteni
-tolvajnak nevezi magát, kettős életet él, hűtlen, hazug, önfeláldozó
-Noémi szeretője, Timéa férje
-boldog Noémi mellett a Senki szigetén
-titkolózik-nem mondja el Noéminek, hogy Timéa a felesége, Timéának pedig, hogy Noémi a szeretője
-a cím 2 dologra utalhat:
1, arra, hogy amibe Tímár belevágott az mindig sikerült is neki
2,arra, hogy mennyire gazdag
-Levetinczy Timár Mihály
-lelkiismeretfurdalása van amiért feleségül vette Timéát és ezzel boldogtalanná tette
-alkalmazottból válik sikeres vállalkozóvá
-romantikus hős
-Timárt nem lehet elítélni, azért amit tett, ő nem volt tolvaj. Talán csak azért lehetne elítélni, mert hazudott azoknak, akiket szeretett
Timéa
-Mihály felesége, de nem szerelemből, hanem hálából ment hozzá
-Ali Csorbadzsi lánya
-hűséges feleség
-becsületes, szép, fiatal
-naív és hiszékeny
-kiváló üzletasszony
-,,alabástromszobor´´
-Kacsukába szerelmes, majd felesége is lesz
-érzésvilága: nem szerette Mihályt, de mégis hű maradt hozzá, Kacsukát szerette, szinte összeomlott, amikor megtudta, hogy Mihály még életben van és elhagyta őt
Noémi
-Tímár szeretője
-Senki szigetén él anyjával, Terézával
-tisztaszívű, nemes lélek
-szereti Tímárt
-képes boldoggá tenni Mihályt
-nőiesség megtestesítője
-nagyszerű feleség és anya is egyben
-dolgos háziasszony
-szépsége és vidámsága Timéa ellenpólusává teszi
-érzésvilága: szerette Timárt, Boldog volt mellette, bármit megtett volna érte
Athalie
-Brazovics Athanáz és Zófi mama lánya
-maga az ördög
-haragtartó
-nem bírja elviselni, ha Timéát boldognak látja
-féltékeny és önző
-elveszíti mindenét, anyjával együtt Timéa szolgálói lesznek saját házukban
-bosszúálló
-nincs jó viszonyban anyjával
-érzésvilága:szerette Kacsukát, Mihályt viszont gyűlölte
Zófi mama
-Athalie anyja, Brazovics Athanáz felesége
-rossz a kapcsolata lányával
-hangos, egyfolytában kiabál
-szeret pletykálni
Teréza mama
-dolgos, özvegy parasztasszony
-Noémi anyja
-egyedül megteremtett magának és lányának egy világot férje halála után
-gondoskodó, szerető, nyugodt teremtés
-mindenkinek csak jót akar
Krisztyán Tódor
-nem fél semmitől, hazug, ellenszenves, gazember, gonosz, mindenki utálja
-megjelenése Timár számára: Timár öngyilkos akart lenni, de amikor megtalálta Tódor holttestét, éppen kapóra jött neki, mert így nyugodtan visszamehetett a Senki szigetére Noémihez. Így Mihálynak nem kellett öngyilkosnak lennie.
Brazovics Athanáz
-tisztességtelen üzletember, akinek nincs lelkiismerete
-gazdag, csaló
-Athalie apja, Zófia férje
Kacsuka Imre
-szereti Timéát
-pénzéhes és hatalomra vágyó
-mielőtt meglátta Timéát, addig Athalie volt szerelme
Almira
-Noémi és Teréza kutyája
Narcissza
-Noémi és Teréza macskája
Történet helye és ideje: Komárom, Senki szigete, kb. 50 év